Szülői kérdés:
Van egy 7,5 éves kislányom, aki alapvetően nagyon szabálykövető. Az iskola megkezdése és az ottani keretek megtartása nagy terhet jelent számára. Az iskolában kimagaslóan teljesít, magatartásával nincs gond, szorgalmas, önállóan dolgozik.
Otthon viszont gyakori dühkitörései vannak, a kudarcélményt nehezen viseli, kisebb testvérével és néha tárgyakkal is agresszív.
Mivel imád rajzolni, felmerült bennünk a művészetterápia lehetősége. Vajon ez valóban segíthet? Az induló csoportos foglalkozás megfelelő lehet ebben a helyzetben? És én szülőként hogyan tudnám őt jobban támogatni?
Ha egy gyerek az iskolában ügyes, fegyelmezett, jól teljesít, otthon pedig gyakran kiborul, az sok szülőt megijeszt. Pedig ez a jelenség meglepően gyakori, főleg érzékeny, lelkiismeretes, megfelelésre hajlamos gyerekeknél.
Ami napközben bent marad, az valahol kijön
Sok gyerek napközben, az iskolában, erős belső kontrollt tart fenn: figyel, alkalmazkodik, teljesít, szabályokat követ, próbál „jól működni”, nem akar hibázni. Ez rengeteg energiát igényel, és idegrendszeri szinten rendkívül megterhelő. Otthon viszont végre megérkezik oda, ahol biztonságban van. És ilyenkor történik meg az, amit sok szülő tapasztal: elfogy a tartalék, és kijön a felgyülemlett feszültség. Düh, sírás, indulat formájában.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem „rossz viselkedés”, hanem az idegrendszer túlterheltségének jelzése.
Miért pont otthon?
Otthon a gyerek végre ellazulhat. A dühkitörések, indulatos reakciók gyakran ott jelennek meg, ahol a gyermek feltétel nélküli elfogadást él meg. Vagyis nem azért „viselkedik rosszabbul”, mert nem tudja kontrollálni magát, hanem mert itt meri elengedni a kontrollt.
De miért ilyen hevesek az érzelmei?
Kisiskolás korban az érzelmi önszabályozásért felelős agyi területek még fejlődésben vannak. A gyerek még nem tud úgy megküzdeni a feszültséggel, mint egy felnőtt, ezért gyakoriak a szélsőséges érzelmi reakciók.
A gyerekek sokszor még nem értik pontosan, hogy mi bántja őket, nem tudatosak az érzelmeikre, nem tudják megnevezni, mi zajlik bennük: csalódás, kudarcélmény, félelem, szorongás, igazságtalannak megélt helyzet, belső megfelelési kényszer. Ezek az érzelmek „bent ragadnak”, majd viselkedés formájában jelennek meg.
Ez most „normális”, vagy baj van?
A legtöbb esetben ez nem jelent komoly problémát, és nem nevelési hiba. Inkább egy jelzés: a gyereknek túl sok mindent kell egyszerre feldolgoznia. Akkor érdemes komolyabban foglalkozni vele, ha a dühkitörések nagyon gyakoriak vagy egyre erősebbek, a gyerek sokszor szorong, visszahúzódik, és láthatóan szenved a helyzettől.
Mit tehetsz szülőként?
Nem kell mindent „megoldani”. Sokszor már az is segít, ha:
• elfogadod az érzéseit („Érzem, mennyire nehéz lehet most neked.”)
• nem próbálod azonnal lecsendesíteni, elnyomni vagy kijavítani
• nem minősíted („nincs okod rá, ne hisztizz”)
• olyan tevékenységek, ahol nincs teljesítménykényszer
Ilyen lehet a szabad játék, a mozgás, vagy az alkotás.
Sokat számít a megfelelő mennyiségű pihenés és alvás, és a kiszámítható napirend is.
Komolyabb esetben szükség lehet segítő folyamatra (pl. pszichológiai tanácsadás, művészetterápia), ahol nem elsősorban a gyerek viselkedését akarják „kijavítani”, inkább azt próbálják megérteni, milyen érzések, belső feszültségek és meg nem fogalmazott élmények állnak a viselkedés mögött.
Miért lehet hatékony a művészetterápia?
Mivel ebben az életkorban a gyerekek még nehezen fogalmazzák meg szavakkal az érzéseiket, a művészetterápia lehetőséget ad arra, hogy a belső feszültség alkotás formájában „kikerüljön”. Az alkotások során olyan technikákat használunk, mint az akvarell, az agyag, a porpasztell és olajpasztell kréta, a montázs és a kollázs.
Amikor nem közvetlenül az érzéseinkről kell beszélnünk, hanem egy képről, vagy egy agyagfiguráról, az sokkal könnyebb.
Alkotás közben:
• csökkenhet a belső nyomás
• fejlődik az érzelmi önszabályozás
• a gyerek megtapasztalja, hogy akkor is rendben van, ha nem kell megfelelnie
A foglalkozásokon hangsúlyos, hogy:
• nincs „jó” vagy „rossz” alkotás (nem kell, hogy szép, vagy esztétikus legyen az alkotás)
• nincs elvárás, nincs megfelelési kényszer
• a folyamat fontosabb, mint az eredmény
• minden megjelenő érzés elfogadott
• a gyerek biztonságos keretek között lehet önmaga
• megélheti azt, hogy úgy jó, ahogy van, hogy fontos és érvényes a véleménye
• a rossz érzéseit kifejezheti, azonban nem lehet kritikus
Mindezek segíti az érzelmek felismerését, kifejezését és az önszabályozás fejlődését.
Hogyan tud a szülő is kapcsolódni?
A szülő kérdése, hogy ő hogyan tudnád gyermekét támogatni, kulcsfontosságú.
A művészetterápiás folyamat részeként lehetőség van szülői konzultációra (a folyamat elején és végén), ahol segítek megérteni, hogy mi zajlik a háttérben, milyen érzelmi folyamatok vannak jelen a gyermek életében, otthon mire érdemes figyelni.
💛 Ha benned is hasonló kérdések fogalmazódnak meg, nem vagy egyedül.