Nyári intenzív csoportok gyerekeknek (15 órás)
Elsősorban azoknak gyerekeknek, kamaszoknak ajánlott, akik szorongással, lehangoltsággal, önértékelési problémákkal küzdenek, akik nehezen illeszkednek be kortársaik közé és szeretik a kreatív alkotótevékenységeket.
A kis létszámú csoportok családias, biztonságos, támogató, elfogadó közege lehetőséget ad a gyerekeknek a feloldódásra, az önkifejezésre, önmaguk megismerésére, az öröm és a felszabadultságérzés átélésére.
A foglalkozásokon a Katarzisz Komplex Művészetterápia és a Kincskereső Meseterápia módszerével dolgozunk. A foglalkozások tematikájában központi szerepe van a nyári természetnek. A nyári természeti környezetünkre való ráhangolódással indulunk el belső világunk felé, a relaxációt, verset, mesét, zenét segítségül hívva, hogy onnan a belső érzések, gondolatok utat találjanak majd a külső megformáláshoz. Mindezt változatos technikákkal, úgymint agyag, akvarell, olaj- és pasztellkréta, montázs és kollázs.
A nyári foglalkozások tematikájának középpontjában a négy elem (föld, víz, tűz, levegő) és a nyári természeti környezet áll.
Művészetterápiás cél: a belső feszültségek oldása, a külső és a belső világ közötti kapcsolat erősítse, az érzelmek megélése, megalkotása és tudatosítása, az önismeret fejlesztése, a kreatív energiák felszabadítása, a nyári hónapok személyiségünkre ható erejének átélése, felszabadultság- és örömélmény.
Nem művészképzés! Rajztudást nem igényel.
Rajzelemzés nem része folyamatnak. A szimbolikus úton megjelenő tudattalan tartalmakat az alkotások megbeszélésével dolgozzuk fel.
A nap első felében a „kintre” fókuszálunk, ehhez – bizonyos szempontok szerint – megfigyeljük a nyári természeti környezetünket és az aznapi témához kapcsolódóan alkotunk a szabadban (külső helyszínen). Majd a nap második felében a „bent” kap hangsúlyt. Összevetjük a külső valóságot a belső valóságunkkal, figyelembe véve a gyerekek életkori és fejlődési jellemzőit.
Helyszín: 1117 Budapest, Fehérvári út 44. (Újbuda-központtól 5 percre) + Külső helyszín (szervezés alatt)
Csoportlétszám: 3 – 8 fő
Részvételi díj:
Az egy hetes kurzusokhoz kétszer 30 perces ingyenes szülő konzultáció is tartozik. (Nem kötelező!)
- Az első konzultáción átbeszéljük, hogy miben kérnek segítséget, illetve átfogó képet kapok a gyermekről. Így a foglalkozásokat a lehető legjobban az egyéni szükségletekhez tudjuk igazítani.
- A második konzultáció a tábor hete után történik, ahol megbeszéljük azokat a változásokat, amelyek a gyermek viselkedésében, önkifejezésében vagy érzelmi állapotában tapasztalhatók voltak, valamint azokat az élményeket, amelyek különösen jelentőségteljesek voltak számára. Így a szülők átfogó képet kaphatnak gyermekük tábori élményeiről és az ott szerzett tapasztalatok hatásáról.
Mit tartalmaz a részvételi díj?
🎨15 órányi művészetterápiás foglalkozást kis létszámú (3–8 fős) csoportokban, biztosítva a személyre szabott figyelmet
🖌️Különféle művészeti technikák kipróbálását, mint agyagozás, akvarell, olaj- és porpasztell kréta, montázs és kollázs
🧰 A különböző technikákhoz szükséges minőségi eszközöket és anyagokat
🖼️ Az elkészült alkotásokat, amelyeket az utolsó napon hazavihetnek a gyerekek
🎓 Szakmai hátteret és tapasztalatot: Művészetterapeuta, fejlesztőpedagógus és rajzvizsgálati szaktanácsadó diplomákkal rendelkezem. Közel 20 éve foglalkozom gyermekekkel, és folyamatosan képzem magam, hogy a legfrissebb módszerekkel és eszközökkel segíthessem fejlődésüket.
📍Könnyen megközelíthető, központi helyszín: A Henina Művészetterápiás Műhely Budapest XI. kerületében, a Fehérvári út 44. szám alatt található, mindössze 5 perc sétára az Újbuda-központ metrómegállótól.
👨👩👧Két alkalommal 30 perces ingyenes szülői konzultációt, egyet a tábor előtt és egyet utána, hogy a foglalkozásokat a gyermek egyéni szükségleteihez igazítsuk
🛡️Biztonságos és támogató környezetet, ahol a gyermekek kifejezhetik önmagukat és fejleszthetik önismeretüket
🌿 Természetközeli élményeket: A foglalkozások tematikájában központi szerepe van a nyári természetnek és a négy elemnek (föld, víz, tűz, levegő), ezért külső helyszíneken is alkotunk.
Nyári intenzív csoportfoglalkozásokon készült alkotások.













